NYOLC

 

A Kákos házaspár kétszintes házuk első emeletén tartózkodott. Elvira a hálószobában, a fésülkődőaszatlánál ült, előtte krémek, tégelyek halmaza. Bőrén mindig a legújabb és legdrágább kencék ragyogtak, mindent, amit csak pénzen meg lehetett szerezni, megvett és arcára kente. Egy színésznőnek a külseje a bankbetétje – ez volt az elve és tudta, mindent meg kell tenni azért, hogy minél tovább kitartson ez a „vizuális takarékbetétkönyv”. Rettegett az idő múlásától, hisz tisztába volt vele: az új színészgeneráció már a színpadon áll, a fiatal lányok lehet, hogy nem olyan tehetségesek és ismertek, mint ő, de van egy nagy fegyverük, amit ő már nem sokáig tudhat magáénak: a szépség!

Fiatal csitrik, divatos frizurával, rózsás arccal… akárcsak az a kis szuka! Annácska! Elvira a tükörbe bámult és látta, hogy a szarkalábak óhatatlanul megjelentek a vastag krémréteg alatt. Öregszik és férje, aki még mindig vonzó férfi egyre könnyebben lesz kapható egy kis adok-kapokra valamelyik érvényesülésre vágyó ringyó karjai közt. A külvilág előtt tökéletes házasság az övék: sikeresek, tehetségesek, egyik főszerepet kapják a másik után – a „Káros az egészségre!” is egy újabb levélnek ígérkezik közös színházi diadalmenetük babérkoszorúján - , díjakkal ismerik el művészetüket. Szenvedélyes szerelemmel indult a kapcsolatuk – ahogy minden kapcsolat és aztán ugyanilyen intenzitással is hűlt ki.

A színpadon még mindig ők voltak az álompár, de a csillogó felszín alatt rohad az egész alapzat, egyre gyakoribbak a veszekedéseik és bár egy ágyban alszanak még, szinte soha nem szeretkeznek már. Persze, hogy nem, hisz Tibor megkapja a maga kis adagját a kelléktárban, a sminkszobában és az öltözőjében csak azért nem hetyeg valakivel, mert feleségével közös helyiségben készültek a színpadra lépések előtt. Ám tudta, mikor férje el-eltűnt néhány percre, akkor valószínűleg - amíg ő a vastag sminket hordta fel arcára - férje a kéjtől hörögve hanyatlik hátra, míg valamelyik kis tündérkéje nyalókának használva férfiasságát, vadul kényezteti.

És a legrosszabb az egészben az volt, hogy az a kis senkiházi Szentpéteri tud mindenről. A legpletykásabb és legaljasabb féreg, aki az első adandó alkalommal világgá kürtöli majd a nagy Kákos művész úr újabb kalandját Annácska combjai közt. Olyan vad csattanással rakta le márványasztalára hajkeféjét, hogy a szomszéd szobában esti szivarját pöfékelő Tibor felkapta a fejét.

Elmerülve ült kényelmes bőrfotelje mélyén és – bár rég nem volt köztük összhang Elvirával – szinte ugyanott jártak a gondolatai, ahol feleségéé. Kalandja Annával, a pletyka megállíthatatlansága mind-mind lekötötte gondolatait.

És ekkor a szeme előtt megjelent Kristóf kéjes vigyora és a felismerés tőrként hasított Tibor agyába, hogy bemocskolják a hírnevét, ha az a nyikhaj kinyitja a száját. „Gyűlöletes féreg! El kell hallgattatnom!”

Megosztás a facebookon