HUSZONEGY

Tornyos Ernő fekete öltönyben, fehér ingben, lépett be a művészbejárón. Nagy nehezen átvágott a Teátrum előtt összegyűlt tömegen, akik minden irányból lökdösődtek, nekimentek, ismerősök a hátát lapogatták, ráköszöntek – de ő rosszul volt ettől a sok embertől, minél előbb a színház viszonylag csendes falain belül szerette volna magát tudni. „A zsebtolvajoknak aranybánya ez a tömeg: hipp-hopp és már búcsút inthetsz a pénztárcádnak!” – jutott eszébe, amikor egy testes férfi megbotlott és Ernőt átkarolva tartotta meg az egyensúlyát. Tornyos keményen ellökte a dagadt férfit, majd gyorsan elindult a színház belseje felé.

Szokása volt, hogy premierek előtt belátogatott a kulisszák mögé, elbeszélgetett a színészekkel a művészek büféjében, felmérte, mennyire égnek a bemutató miatti izgalmi lázban a szereplők. Szerette már itt beszívni a darab levegőjét és gyűjteni kegyetlen vagy épp magasztaló szavaihoz az emóciókat.

A büfé ajtajában épp Kristófba ütközött: a fiú már jelmezben, sminkben, befésült frizurában várta, hogy jó fél óra múlva felmenjen a függöny. Fekete bőrnadrágot viselt, ami kiemelte formás fenekét és méretes férfiasságát, hófehér inget és lazán megkötött fekete selyemnyakkendőt. Kezében egy pohár ásványvíz volt, amiből most bőven jutott a kritikus zakójára.

-Bocsánat, Ernő bácsi! Remélem, nem ütöttelek meg nagyon! – és elkezdte letörölgetni az öreg öltönyét.

Tornyos a kelleténél kicsit erősebben taszította el a fiút és egy árnyalatnyival ingerültebben válaszolt, mint akarta:

-Takarodj, semmi bajom!

Annácska, aki a bárpultnál ült egy pohár jeges teát iszogatva, a kritikus kifakadására felkapta a fejét. Tornyos szembenézett vele, majd látván, hogy nincs senki, akivel érdemes lenne beszélgetnie – vagy akinek ajánlatot tehetne egy bekezdésnyi pozitív kritikáért cserébe -, sarkon fordult és szembetalálta magát Kákossal.

Tibor már szintén jelenésre készen állt: a méretére szabott csillámos öltöny és fekete garbó volt rajta, hajába őszes csíkokat húztak a fodrászok.

-Tiborkám! De régen láttalak! Hogy vagy?

Tibor Ernő válla felett átnézve Annácska kacér tekintetével találta magát szembe. A lány szerepéhez készített falatnyi miniszoknyát, neccharisnyát, tűsarkút és egy fehér blúzt viselt, melynek három felső, nyitva hagyott gombja hívogatta az arra fogékony férfitekinteteket és Tibor bizony nagyon is fogékony volt.

-Én jól vagyok, köszönöm! És te? Mintha az előbb kiabálást hallottam volna.

Ernő elvörösödött.

-Ó, csak egy kis baleset. Szentpéteri és én karamboloztunk, haha! – próbált könnyed nevetést hallatni, de valójában már szabadult volna ettől a kivénhedt színésztől.

- A jó Kristófunk csak nem a pohár fenekére nézett? A lépcsőfordulóban épp Osztayval beszélgettem, mikor Kristóf megbotlott és utolsó pillanatban kapta el a korlátot. De tudod, mit mondanak: inkább kint bukj el, mint a színpadon! Haha!

Tornyos mosolyt erőltetett az arcára, majd gyorsan otthagyta Tibort és lesietett a lépcsőn. „Bárcsak a nyakát törte volna ki az a kis rohadék!” – gondolta és elvegyült a színház főbejárata előtti tömegben. – „Persze még tartogathat meglepetést ez az este!”

Megosztás a facebookon