HÉT
Endre a házuk közeli park egy padján üldögélt. Nem akart apja szeme elé kerülni, nem akart egész este azzal a tudattal otthon ülni és vidám, könnyelmű(nek tűnő) társalgást erőltetni magára, hogy bármikor megkereshetik a hitelezők a színházban - ismét.
Anyja külföldön volt egy ügyvédi konferencián, és ha idehaza tartózkodott, igazán akkor sem szólt bele a férfiak dolgába. Már rég nem volt anya a szó klasszikus értelmében. Megjelent férje mellett különböző rendezvényeken, bemutatókon, csillogott, szellemesen társalgott, viselte elegáns ruháit, de éjfélkor a hintó tökké változott, és mint három idegen, úgy éltek a medencés, háromszintes családi házban. Együtt éltek, együtt ettek, egy fedél alatt aludtak, de mintha három utazó lettek volna, akik összeverődnek egy panzió falai között.
„Két hetet kapsz, addigra itt legyen a pénz!” – ezt a határidőt kapta és egyelőre fogalma sem volt, honnan szerezhetné meg. Két hét! Pont a „Káros az egészségre!”premierje lesz aznap. Bele se mert gondolni, hogy amikor a színház dugig van protokoll vendégekkel, újságírókkal, művészekkel, hogy megnézzék a legújabb, sikergyanús előadást, megjelennek a pénzbehajtók a színháznál. Hatalmas botrány lenne és másnap az újságok nemcsak kritikákkal, de az igazgató fiának szerencsejáték- függőségéről szóló pletykákkal is ellátnák az olvasóikat. Ez nem történhet meg!
Anyjának nem voltak ékszerei, sem festményeik, műtárgyaik a házban, amiket értékesíthetett volna a feketepiacon.
„Kölcsön? Ugyan, kitől?” – amint kölcsönkérne valakitől, az apja fülébe jutna, és nem kellene sok hozzá, hogy az idősebb Váradi rájöjjön, szeme fénye ismét húszra kért lapot. Nem, semmiképp sem kérhet kölcsön.
Egyetlen lehetőség jutott eszébe. Pár hónapja, mikor még a rulettkerék csillogó forgásában remélte megtalálni a boldogságot, sokat veszített. Akkor nem csak pénzt, hanem menyasszonyát is: a lány felbontotta az eljegyzést és faképnél hagyta őt. Azóta egy sikeres belsőépítész menyasszonya és boldogan készül a nagy napra, ahogy Endre azt ismerősöktől hallotta.
Akkor egy olyan megoldáshoz folyamodott, amit ódzkodott ismét megtenni, de kénytelen volt szembenézni azzal, hogy egyirányú utcába jutott az élete. „Ha másnak megvan az, amire neked nagy szükséged van – hát vedd el tőle!” Arcát kezébe temette és összegörnyedt a padon ülve. Lopnia kell megint!
Akkor a színház sikerdarabjához, a „Lődd és vidd!”főszerepéhez vendégművészként meghívott alkoholista színész öltözőjében vette észre annak gázsiját, egy nagy köteg bankjegyet, mikor előadás előtt még átbeszéltek egy-két dolgot (Endre a fiát játszotta a színésznek) és két jelenet között, mikor „apja” épp egy elegáns estélyen üdvözölte a szmokingba és gyönyörű estélyi ruhákba öltöztetett statisztákat, ő végigrohant a takarásban, fel az első emeletre, be a színész folyosó végén lévő öltözőjébe. Felkapta a pénzt és átszaladt a folyosó elejére, saját kuckójába és táskája mélyére süllyesztette a kisebb vagyonnal felérő zsákmányt.
Lihegve, végszavára ért vissza a színpadra és mikor darabbeli nagynénje azt mondta: „Fiam, milyen sápadt vagy, csak nincs valami baj? Úgy nézel ki, mint aki a feketére rakta az összes zsetont, de a piros jött ki!”, nos, a darab írója által könnyednek megírt kacagása kicsit hisztériásra sikerült és nehezen tudta fékezni magát, hogy visszatérjen a darab eredeti menetéhez.
Nagy botrány volt! A művész a rendőrséget akarta hívni, de az igazgató lecsillapította az akkor már igencsak delíriumos sztárt és valahogy megegyeztek a hatóságok bevonása nélkül. Endre sejtette, hogy apja valószínűleg kifizette a színész gázsiját még egyszer.
Kényes ügy volt, hisz a színházban évek óta ott dolgozó művészek öltözői álltak a folyosón végig, nem kutathatták át egy Kákos, egy Velencei öltözőjét! És persze az igazgató fiát se jutott volna eszébe senkinek sem gyanúsítani. Pár napig még súgtak-búgtak az emberek a büfében, a táncteremben, a takarásban – és persze Endre is kivette a részét és rosszalló fejcsóválással adott hangot a színházban dúló erkölcsökről kialakított véleményének -, de minden csoda három napig tart és aztán el is feledkeztek az egész ügyről.
Akkor idejében fizetett, utána már nem volt ilyen szerencsés. Egy hónappal később nem tudott pénzt szerezni – igazság szerint nem mert ismét a korábbi módszerhez folyamodni – és apját meglátogatták a behajtók, de az kifizette őket. Ha most kiderül, hogy megint vesztett és újabb lopás történik… hát apja nem egy Sherlock Holmes, de tudni fogja, hogy mennyi a kétszer kettő. Endre érezte, apja már akkor gyanakodott, de nem mondta ki soha, hogy fiát gyanúsítja az eltűnt gázsi ügyében. Eddig még nem mondta ki.
Endre felegyenesedett és cigarettára gyújtott. Keze remegett, sírástól püffedt szemekkel bámult bele a csillagos éjszakába.
Meg kell tennie. Meg fogja tenni. És eszébe jutott Csejtei művésznő: korának leghíresebb színésznőjeként több tucat darabban lépett színpadra és most – tizennégy évnyi szünet után – visszatért a hetvenkilenc évesen is csillogó dáma a Városi Teátrum színpadára.
Endre jól tudta, apja mélyen a színház zsebébe nyúlt, hogy rávegye az asszonyt, hogy játssza el Kristóf nagyanyjának szerepét a „Káros az egészségre” bemutatóján. Gázsijáról napokig cikkeztek az újságok és bár a pontos összeget nem találta el egyik lap sem, Endre tudta, hogy ha a legkisebb találgatás is közel jár a valósághoz, ő megmenekülhet azzal az összeggel. Tudta, hogy Csejtei művésznő készpénzben kérte a teljes összeget és egy kihallgatott beszélgetésnek köszönhetően azzal is tisztában volt, hogy az öregasszony a pénzt a premier napján fogja megkapni: ódivatú lelkiismerete úgy kívánta, hogy előbb semmiképp ne fogadja el a gázsit, csak aznap, mikor majd a közönség előtt is színpadra lép. Öltözője nem volt túl tágas és Endre – már tapasztalatból – tudta, hogy mik azok a helyek, ahol el lehet rejteni egy olyan nagy kötegnyi pénzt, mint amit reményei szerint találni fog majd az idős nő holmiját átkutatva.
Ám van egy buktató. Valami, ami az egész tervét keresztülhúzhatja. Valaki. Szentpéteri! Látta őt, amint kitántorgott a játékbarlangból és Endre biztos volt benne, hogy el fogja pofázni a dolgot mindenkinek – és akkor nem csak az derül ki róla a nyilvánosság előtt, hogy szerencsejátékos, hanem tolvajként bíróság elé is állíthatják. Apja kivágja a színházból és egy állástalan, enyveskezű bukott színészt nem szívesen fog alkalmazni egyetlen színház sem.
Kristóf akadály. És az akadályokat el kell takarítani az útból! Endre a cigarettát eldobta és minden dühét beleadva tiporta el a csikket. És közben arra gondolt, hogy Kristófot is ugyanígy fogja majd eltiporni, hogy saját életét újra egyenesbe hozhassa.
Megosztás a facebookon